Üdvözöllek a Kéz A Mancsért Civil Állatvédő Egyesület blogján!

Kéz A Mancsért Civil Állatvédő Egyesület

Kéz A Mancsért Civil Állatvédő Egyesület

Heti beszámolónk.

2015. augusztus 05. - Fancsimancsi0706

heti23.jpg

2015.07.27-2015.08.02

 

Sajnos ez a hét sem indult zökkenőmentesen, sok-sok bejelentést kaptunk, és a legnagyobb gondunk mégis az orvosi számla volt.

Kétségbeesve pillantottunk rá a számlánkra amin nem több, mint FÉL MILLIÓ forint állt. Nem tudtuk, hogy fogjuk ezt kifizetni. Már végleg kezdtünk kétségbeesni mert helyünk se volt elhelyezni a kutyákat, és egyre több bejelentés érkezett napról-napra. Ezért elhatároztuk, hogy szervezünk egy adománygyűjtést ahol a kutyusoknak utalhatnak pénzt a kórházi kezelésekre, műtétekre. 2 nap alatt 137 csodálatos ember utalt nekünk pénzt nem kevesebb mint 494.162 forintot!! Örömmámorban úszunk, már van esélyünk a holnapra! Nagyon hálásak vagyunk azoknak az embereknek akik utaltak a számlájukról akár 500 forintot, sok kicsi sokra megy! <3

 

Most pedig a héten történt mentések,bejelentések:

 

Kapjuk a telefont, 32-es főúton kóborol egy kutya. Siettünk ahogy tehettük, féltünk hogy elütik. Amikor kiérkeztünk egy bolyhos kis szőrgombócot láttunk szaladgálni az autók után, segítséget keresve, tele volt kullanccsal és bogánccsal.
Kiderült, hogy Vacsi egy igazi szeretetbomba, és imád játszani, bújós kis gombóc:) 
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1690782187817477.1073742326.1570592906503073&type=3

 

Egyik fiatal önkéntesünktől kaptuk a hívást, hogy a vasútállomáson ül Golden Retriever kölyökkel aki már ott kóborolhatott egy kis ideje. Szerencsére hamar érkezett a segítség, sikerült biztonságos helyre vinni. Sajnos ott túlzsúfoltság volt ezért találni kellett neki másik helyet. Goldie egy másik ideiglenes befogadóhoz került akinél vidáman játszik:)
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1691858031043226.1073742330.1570592906503073&type=3&pnref=story

 

Újabb bejelentés..Lidlnél találtak egy kutyust akinek sérült a szeme. Kimentünk hozzá és láttuk hogy itt nagyobb a baj! Alultáplált és bőrbeteg a szegény kis 5 hónapos kislány! Hely kell neki sürgősen!! Detty is megérdemli az esélyt hogy teljes életet élhessen!
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1690652237830472.1073742325.1570592906503073&type=3

 

Újabb telefon, vasútállomáson van egy törött lábú kutya, Gizmóval orvoshoz rohantunk mert láttuk hogy nagy a baj! Gyorsan rtg, bebizonyosodik a legrosszabb, törése van. Nem újkeletű a törés, viszont a két csont totál elmozdult, specialista kell majd ide is. A lába így meg is rövidült. A pipilőjében hatalmas toklász ütött sebet, azt a doki kiszedte neki, de így is borzasztó látvány!
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1691237627771933.1073742327.1570592906503073&type=3

 

Még nincs vége. Az egyik szolnoki gáton kocsiból kidobtak 2 kutyát, egy spánielt és egy hasas beagle-t. A spániel fiúcskát be tudtuk fogni, de a beagle-t nem:( A spániel 1-2 év körüli fiúcska.
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/a.1570597586502605.1073741828.1570592906503073/1691781207717575/?type=1&theater 

 

Tószegen találtak egy elég rossz állapotban lévő kutyust,akit lehet elütöttek. Voltunk vele orvosnál és lesújtó diagnózist kaptunk. A sebeiből ítélve Oszi lábait összedrótozták és kocsi után kötötték,BORZALOM!! A lábán drót nyomai, melyek bele vágtak a húsába, a hátsó lába eltört.:( Szükségünk van helyre!!
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1691812024381160.1073742329.1570592906503073&type=3

 

Cibakházáról kaptunk egy telefont hogy egy kutya a kocsik között rohangál. Megtalálásakor egy szép sárga nyakörv volt a nyakán ezért próbáltuk felkutatni a gazdit hátha valahonnan csak elszökött. Kaptuk is a telefont a "gazditól" aki azt mondta tőle szökött meg a kutya LÁNCRÓL, mert egy 3-4 hónapos kutyának láncon van a helye igaz?! Mivel nem tudta bizonyítani a tulajdonjogát ezért Kajlát befogadtuk és keresünk neki egy szuper gazdit!
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1692075304354832.1073742331.1570592906503073&type=3

 

De hogy egy kis jó is jusson a hétre nézzétek meg Cleo babát, aki új gazdijánál rosszalkodik!:)
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/a.1579941798901517.1073742124.1570592906503073/1692218101007219/?type=1&theater

Heti beszámolónk.

heti23.jpg

2015.07.20.-2015.07.25.

 

Ezen a meleg héten sem hűsöltünk a klíma előtt, mindig akadt egy fontos bejelentés amire felkaptuk a fejünket és csapot-papot otthagyva indultunk.

 

Egy apró, nagyfülű, bájos kutyus várt mentőangyalaira:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1687599961469033.1073742320.1570592906503073&type=3

 

Épp hogy csak el tudtuk helyezni , már is jött egy másik bejelentés, egy kutyusról akinek madzag volt a nyakára szorítva:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1687667368128959.1073742321.1570592906503073&type=

 

Este, mikor már végre álomra hajthattuk volna fejünket, telefont kaptunk egy csöppségről akit részeg emberek rugdostak, dobáltak, de pár állatszerető fiatal elvette tőlük. Nem tudták hazavinni, ott álltak vele az utcán, de mivel nekünk sincs végtelen férőhelyünk át kellett gondolnunk hova tudjuk elhelyezni. Végül egy garázsban kapott helyet estére, de a nagy melegben ott nem maradhat!
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1689365504625812.1073742323.1570592906503073&type=3

 

Pár jó hír is eljutott a fülünkig:

Gazditól kaptuk: Dior akit Törökszentmiklóson szedtünk össze, megnőtt és csodálatos kutyaélete van! Gazdijával éppen London utcáit járják, sehova se mennek nélküle. Ilyenkor érezzük azt hogy van értelme ezt csinálni!
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/a.1570801726482191.1073741830.1570592906503073/1689329941296035/?type=1&theater

 

A jászladányi szatyros babák egyike, Aldo azóta megnőtt és tanulgatja a rosszaság fortélyait, nagyon eleven kutyus egy nyugodt perc nincs mellette, ismerkedik mindennel itt éppen a kukoricával:
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/a.1570801726482191.1073741830.1570592906503073/1688603348035361/?type=1&theater

 

Viszont még mindig nagyon szükségünk van a megosztásokra, ezen a linken megtalálhatjátok akinek EXTRA-MEGA megosztásokra van szükségük!:
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/a.1570597586502605.1073741828.1570592906503073/1688663768029319/?type=1&theater

 

 

Heti beszámolónk.

heti23.jpg2015.07.06 - 2015.07.12

 

Ez a hét sem telhetett el úgy, hogy ne lett volna egyetlen bejelentés sem, és ne került volna gondozásunk alá még több kutya, ám de lettek boldogabbnál boldogabb kutyusok is, akiket örökbefogadtak.

 

Egy apró, félnénk rémült kutyus várt segítségünkre Újszász vasútállomásán.
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
a.1570597586502605.1073741828.1570592906503073/1684101765152186/?type=1

 

Egy mama kutya, akinek a segítség kell(ett), mert az önkormányzat befogta, kölykei nélkül.
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/timeline/story?ut=43&wstart=0&wend=1438412399&hash=3284659360801898014&pagefilter=3

 

Tekergő, aki nagyon riadt volt, amikor megtalálták, de azóta már egyre jobban érzi magát.
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/timeline/story?ut=43&wstart=0&wend=1438412399&hash=-5765331455451976679&pagefilter=3

 

Szeméttelepre kitett, sovány bajbajutott kutyusok, akik már senkinek sem kellettek.
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
a.1570597586502605.1073741828.1570592906503073/1684450485117314/?type=1

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/timeline/story?ut=43&wstart=0&wend=1438412399&hash=-5823547311450193809&pagefilter=3

 

A héten, szóba elegyedtünk, egy részeg emberrel, akinek "saját" kutyája van. Mivel nem tudta, hogy vannak rá kötelező szabályok, ezért hát megpróbáltuk elkérni tőle a kutyust. Mivel, nagyon makacs volt, ezért 1200Ft-ért sikerült gondozásunkba venni a csöppséget, aki, már meg kapta az első oltását, és chipjét.
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/timeline/story?ut=43&wstart=0&wend=1438412399&hash=1141845180500609421&pagefilter=3

 

Szemünk láttára, kocsiból kidobott, védtelen kutyus, akinek a sors rossz oldala jutott.
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1685303
725031990.1073742317.1570592906503073&type=3

 

Sokszor kapunk mi is kérdőre vonó, számon kérő kommenteket, illetve üzeneteket.
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/a.157
0597586502605.1073741828.1570592906503073/1684138651815164/?type=1

 

Állatorvosi számlánkat ismételten megkaptuk. Nagyon nagy segítséget jelent pár száz forint is!
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/a.157
0597586502605.1073741828.1570592906503073/1684620841766945/?type=1

 

Sikerekben is gazdagodtunk, hisz ezen a héten is fogadtak örökbe kutyusokat, és a gazdis kutyusok is üdvözletüket küldik!
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/a.157
0597586502605.1073741828.1570592906503073/1684620841766945/?type=1

15. Örökbefogadó Nap!

Ments meg egy életet.

11138490_1679762195586143_5387280965990228147_n.jpgIsmét örökbefogadó napot tartunk 2015.07.18.-án, azaz szombaton.
Várunk mindenkit sok szeretettel egy Örökbefogadó Napra, a Nagy TESCO parkolójába!
Fogadj örökbe kis, közepes vagy nagy kutyát. De ha nem áll módodban örökbe fogadni, segítsd munkánkat pénzbeli adománnyal, hogy a kutyáink orvosi ellátása zökkenőmentes legyen, vagy kutyatáppal, nyakörvekkel, pórázokkal, konzervekkel, stb..

Az örökbefogadás feltétele: 2000 Ft + szerződés. Mi cserébe csak annyit kérünk, hogy törődj és szeresd a kutyát, néha felkeresünk, hogy hogy érzi magát, képeket, illetve kisebb beszámolókat kérünk tőled!

Amennyiben örökbefogadási szándékkal érkezel hozzánk, akkor kérünk, hogy leendő társadnak, hozz nyakörvet, és pórázt! 

BÁRMILYEN ADOMÁNY SOKAT SZÁMÍT! ♥

Heti beszámolónk.

heti23.jpg2015.06.29 - 2015.07.05.

Ahogy közeleg a nyár, egyre több kutya kerül gondozásunkba. Jelenleg több, mint 40 kutya van. Bejelentések tömkelege érkezik hétről hétre.

Egy sérült anya kutyus, a kölykeivel vár/t/ segítségünkre, ám a hely nem megoldható, csak átmenetileg.
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
ms.c.eJxFy8kNACAMA8GOUOwEYvpvDKRwfPwYrTFkvZN7L
BFsOAAiXaYLmFJY5PhFXfCAVfgCzbUQ6Q~-~-.bps.a.1678854489010247.1073742302.1570592906503073/1680552205507142/?type=1&permPage=1

 

Egy rémült, félénk kutyusról jött bejelentés. Sok idő árán, de sikerült befogni, kezd az emberekhez szokni!
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
pcb.1680752698820426/1680752665487096/?type=1&permPage=1

 

Zafira Cegléden járt, hogy megnézzék a lábát, és tovább küldjék az eredményeket Pestre, egy ortopédus szakértőnek. Nagyon ügyesen viselkedett.

 

Kettő kutyus, akik fedél nélkül vannak, és rémültek. Senkinek sem hiányzik, vagy csak nem kell nekik.
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
a.1570597586502605.1073741828.1570592906503073/1680773645484998/?type=1

 

Zorka lábadozik a kórházban. Lassan-lassan javulgat a lába, de kedvét ez sem törheti le.
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/timeline/story?ut=43&wstart=1420099200&wend=1451635199&hash=5411341871929819763&pagefilter=3

 

Riki-Tiki, aki egy korábbi támadásából kifolyólag, több kevesebb sebbel látott el egy másik kutya, ám a legsúlyosabb, egy lyuk a bal lábánál a hajlatban. Mára már nagyon örül, ha foglalkoznak vele, játékos, szófogadó.
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
ms.c.eJxFyskNADAIA7CNKghHYP~;F~_kClX8uapTC0FQkXHH0AlaDlgg
~;EH~_HWkr3AgbjQdxD~_.bps.a.1681232928772403
.1073742311.1570592906503073/1681232938772402/?type=1&permPage=1

 

A sok rosszban, mindig van egy, ami szörnyű. (Sajnos elpusztult)

A közösségi oldalunkra érkezett egy levél, amiben segítséget kérnek, hogy mentsünk meg egy kutyát, aki 3 napja szenved.
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
a.1570597586502605.1073741828.1570592906503073/1682582305304132/?type=1

 

A héten volt siker történetünk is, és nem csak egy!

Emlékeztek még Lilien hercegnőre? Ő is megtalálta szerető, gondoskodó gazdáját, aki sokat törődik vele.
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
a.1579941798901517.1073742124.1570592906503073/1680599478835748/?type=1&permPage=1

 

Merész, és Alexa a két testvérpár is megtalálta az otthonát, egy szerető családban. Nagyon boldogok, játékosak.
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
a.1579941798901517.1073742124.1570592906503073/1680567385505624/?type=1&permPage=1

 

De Pepe, a harmadik tesó is, megtalálta a családját, akik nagyon örülnek neki, és órákat tudnak vele játszani.
https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
a.1579941798901517.1073742124.1570592906503073/1680601572168872/?type=1&permPage=1

 

 

3. Heti beszámolónk

3. Heti Beszámolónk

A kutyáink, mindannyian szerető gazdikra lelnek, szeretetet, gondoskodást kapnak, akár milyen messze is vannak. Mindig gondolnak ránk is, hogy milyen jó, hogy rájuk találtunk.

A héten is, bejelentések sorozata jött, de emellett régi kutyusaink is, jelentkeztek.

 

Amikor azt hittük, hogy több kiskutyát már nem igen jöhet, akkor jött a jelzés, hogy 3 csöppség, az autó út mellett várja megmentőjét.

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
a.1570597586502605.1073741828.1570592906503073/1663055087256854/?type=1

 

Egyik tagunk, épp arra nem gondolva, hogy ma is kutyát találhat, nem sejtette, mi lapul az autó alatt. Végül kiderült, hogy ő volt az. Nagyon barátságos, igazi szerethető kutyus.

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
a.1649685965260433.1073742245.1570592906503073/1662499340645762/?type=1

 

Éjszakai bejelentés, hisz első a kutya, már többször látták, de a gazdáját nem érdekli, hogy merre és mit csinál. Mi mindent megteszünk, hogy a kutyák a gazdájukhoz visszakerüljenek.

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
a.1570597586502605.1073741828.1570592906503073/1663210477241315/?type=1

 

Életünk értelme a kutya. A Holt-Tisza parton talált kis termetű kan, tele sérüléssel, és vélhetőleg emiatt volt oly barátságtalan.

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
a.1570597586502605.1073741828.1570592906503073/1663426133886416/?type=1

 

Bejelentések tömkelege, de ahol nincs hely, ott fájó szívvel, csak vigyázni tudunk rájuk, és van, hogy a megtaláló se tud neki helyet biztosítani.

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
a.1570597586502605.1073741828.1570592906503073/1663436130552083/?type=1 

 

Segítőkészek vagyunk, így segítünk hogy bármely kutya, akinek valamilyen okból el kell hagynia szerető gazdáját, másik családhoz juthasson.

https://www.facebook.com/erika.padarne/posts/10206742437938458

 

Az érzés, amikor nem tudjuk, hogy a gazda direkt engedte el, vagy a kutya szökött meg, és ilyenkor mi segítünk, hogy a gazda értesüljön erről.

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/posts/1663575073871522

 

Egyik mentett kutyánk, egy tündéri kis Westi volt, akit a Fajtamentők segítségével, már jó helyen van. Viszont segítségre van szüksége! Akinek fontos, hogy felépüljön, az anyagilag segítse, a kis virgonc műtétjét.

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/posts/1663648610530835

 

Egy energikus, játékos, pusziosztóról jött bejelentés, hogy az autó út közepén fetreng, mert ott érzi jól magát. Mentünk is érte egyből, jelenleg ideiglenes befogadónál van, ahol nem maradhat sokáig, így erre várunk jelentkezőket!

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
a.1570597586502605.1073741828.1570592906503073/1664114060484290/?type=1

 

Gazdis kutyáink is üdvözletüket küldik.

 

Ő Amper, aki nagyon szeret futkározni, és szereti ha törődnek vele. Nagyon szeret a szabadban lenni, igazi energia bomba.

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
a.1570801726482191.1073741830.1570592906503073/1663138987248464/?type=1

 

Vacak is nagyon jól van, hisz a szerető, gondoskodó család körbe veszi őt! A sok törődés, szeretet nagyon jót tesz neki is!

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
a.1570801726482191.1073741830.1570592906503073/1663113537251009/?type=1

 

Bella, aki kijön bárkivel, nagyon jól érzi magát. A családja nagyon imádja őt, de a cicával is nagyon jóban van.

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
a.1570801726482191.1073741830.1570592906503073/1662501977312165/?type=1

 

Emlékeztek Bogira? Amikor elindult Magyarországról, nem sejtette, hogy ilyen jó helye lesz! A kis bozontos, játékos kutyából, egy tündéri kutya vált. 

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/timeline/story?ut=43&wstart=0&wend=1433141999&hash=-2145791364159327653&pagefilter=3

2. Heti beszámolónk

2. Heti Beszámolónk

A héten is, mint a többin, a folytonos bejelentések, ám a helyek határán tartunk ismét. Sajnos, mi sem vagyunk csodatevők, így nem tudunk minden kutyát a gondozásunk alá venni.

Na, de lássuk is, mi történt a héten.

Bejelentés érkezett, hogy kettő kutyus mászkál a Konstantin úton. Mentünk, megnéztük őket, barátságosak, kicsit félénkek voltak és látszott rajtuk hogy valahonnan megszökhettek.

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/posts/1658637251031971

 

Lilien hercegnőnk, kapott egy szép kis ruhát, hogy ne fázzon. Szépen eszeget, napról napra többet fejlődik. Kitartó, igazi kis tündér.

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
a.1657762114452818.1073742265.1570592906503073/1659470734281956/?type=1

 

Ismét egy bejelentés érkezett, de szerencsére a kutyusnak volt chipje, ami hála égnek regisztrálva is volt, így a gazdija is meg lett.

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
a.1570597586502605.1073741828.1570592906503073/1660909147471448/?type=1

 

A játékos testvérpárunk orvosnál jártak, ahol megkaptak minden oltást, így már biztonsággal lehetett őket vinni bárhova. Szerencsére ők már gazdisak és élvezik is nagyon!

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/timeline/story?ut=43&wstart=1420099200&wend=1451635199&hash=-3362578300754887400&pagefilter=3

 

Hogy is zárulhatna egy nap? Mi mindent megteszünk, hogy a kutyusok, akik segítségre várnak, szerető gazdikhoz kerüljenek, csak ha nincs helyünk, akkor mi is nagyon nehezen döntünk. Este közepén meg még nehezebb ez.

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
a.1570597586502605.1073741828.1570592906503073/1658955984333431/?type=1

 

"Miért is ivartalanítsuk kutyáinkat, ha kiskutyáik lehetnek, akik nagyon cukik?" Nos ezért. Mindig, valamelyik állatvédő egyesületnél/alapítványnál kötnek ki az ilyesfajta kölykök is, akik szeretetre vágynak.

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/
a.1570597586502605.1073741828.1570592906503073/1661154817446881/?type=1

 

Az Örökbefogadó Napunkról, már olvashattatok egy cikket, amit IDE kattintva, megint megtehettek.

 

Ám, az Örökbefogadó Napunkon, érkezik a telefon, hogy egy kutyus, a Hetényi G. kórház parkolójában, napok óta rohangál. Az Örökbefogadó Napunk után, egyből mentünk is érte.

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1661155414113488.1073742271.1570592906503073&type=1

14. Örökbefogadó Nap

Részletei, sikerei.

Immár, 14. alkalommal rendeztük meg, az Örökbefogadó Napunkat. Sok kutyusunk kapott jó szavakat, sok simit és jobbnál jobb gazdikat. 9 kutyusunkat fogadták örökbe, akik már nagyon élvezik a családi környezetet, a sok törődést és az új életüket. 

Örökbefogadottak: Morpheus, Trinity, Tódor, Papsy, Hinata, Kubu, Melani, Márszi és Katara.

Nagyon köszönjük azoknak, akik jó cél érdekében érkeztek ki hozzánk, akik adományoztak mint pénzbeli adománnyal, mint táppal, konzervekkel, pórázokkal, nyakörvekkel, stb..

Nagyon büszkék vagyunk Rozikára, egykori Mancsos kutyánkra, aki boldogan jött el a gazdijával, és hozta el nekünk a csodaszép díját is és persze az oklevelét!

Nagyon köszönjük, a Nagy Imre krt-i OTP Bank dolgozóitól kapott adományokat is, amiket ITT tekinthetsz meg!

Nagy köszönet Nektek, hogy kint voltatok, akár adományoztatok, akár csak simogatni jöttetek, már is jó tettet tettetek, így kutyusaink látják mennyi jó ember van!

Az Örökbefogadó Nap teljes albumát megtekinthetitek ITT!

1. Heti beszámolónk

1.  Heti beszámolónk.

 

Minden hét, utolsó napján, megmutatjuk nektek, röviden tömören, hogy mi is történt a héten.

 

Előző hétről pár szót ejtve csak..

Sok kis apró, alig pár napos kutyus került gondozásunkba.. Voltak, akik sikeresen túlélték, az emberi felelőtlenséget, de sajnos olyan is volt, aki nem! :( Szerencsére, sikerült a csöppségeknek befogadót találni, aki azóta is gondozza őket.

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1656500397912323.1073742256.1570592906503073&type=3

 

Sikeresen, ügyesen részt vettünk a Majálison is, ahol kutyusaink, sok simogatást, kedves szavakat, és lehet, hogy új gazdát találtak már, csak még nem tudnak róla!

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1657021634526866.1073742263.1570592906503073&type=3

 

Vágjunk is bele az elmúlt hét, rövid kis történelmébe.

 

Május 4. /Hétfő/

Mint minden nap, ma se volt olyan napunk, hogy egy kicsit is tudtunk volna pihenni.

Sajnos ismét három kutyust raktak ki, persze őket is zacskóban, Jászladány határában.

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/a.
1570597586502605.1073741828.1570592906503073/1656752614553768/?type=1&theater

 Május 5. /Kedd/

Jó hírrel indult a nap, régi Mancsos kutyánk Rozsdi, üdvözletét küldte nekünk, és köszöni, hogy mi találtunk rá, nem hagytuk, hogy bármi rossz is történjen vele, és a legfontosabb, üzeni, hogy jól van!

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/a.
1570801726482191.1073741830.1570592906503073/1657042361191460/?type=1

 

Délután, a jó kedv letörésében segített, egy szegény, balsorsra jutott, csont sovány kutyus, akinek ennyi ereje se volt, hogy fel tudjon állni. Szerencsére, már jó helyen van!

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1657140134515016.1073742264.1570592906503073&type=3

Május 6. /Szerda/

Sajnos, mi se vagyunk mindenhatók, így sajnos, a helyekkel se tudunk a végtelenségig spórolni!

A szívünk szakad meg ilyenkor, hisz minden kutya élete számít! De ha nem jön segítség, akkor nagyon nehéz a döntés…

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/a.
1570597586502605.1073741828.1570592906503073/1657442591151437/?type=1

 

Szegény Natikánk, bekapott valami vírust, nagyon rosszul volt, de egy gyors orvos látogatás, és már jobban is volt, hisz, mindent megteszünk a kutyákért!

Május 7. /Csütörtök/

A mai napot, rossz hírrel kezdtük, hisz mi se vagyunk milliomosok, és persze az orvosaink se dolgoznak ingyen, így megkaptuk a számlánk egy részét, ami kicsit kizökkenti az embert a hétköznapjaiból!

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/a.
1570597586502605.1073741828.1570592906503073/1657297581165938/?type=1

 


Ez után, még rosszabb hír jött, miszerint, Rákóczifalva határában kiraktak egy kis kutyababát, amit szerencsére, sikerült elhelyezni azonnal.

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1657762114452818.1073742265.1570592906503073&type=3

Május 8. /Péntek/

Kezdjük a jó hírekkel!

Hópehely nagyon szépen gyógyul, másik, szintén beteg társával, akivel a legjobb barátok lettek, és akiről szó van az nem más, mint Ámon!

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1608630972699266.1073742159.1570592906503073&type=1

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1652245995004430.1073742253.1570592906503073&type=1

 

A beagle babák kerültek szerető, gondoskodó gazdijukhoz!

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/a.
1570801726482191.1073741830.1570592906503073/1657990414429988/?type=1

 

A kis Lima is, szertő családjára lelt, a sok rossz után, ami vele történt. Ezentúl csak jót hallhatunk róla!!

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=482270508588459&set=p.482270508588459&type=1&theater

 

Gofri is sok-sok puszit küld nekünk, amiért szerető családnál lehet!

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/a.
1570801726482191.1073741830.1570592906503073/1657990417763321/?type=1

 

Újabb kendőket kaptunk, amiknek mi is, és kutyusaink is nagyon örülnek, főleg, hogy neki ez jól is áll!

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/photos/a.
1570597586502605.1073741828.1570592906503073/1657911257771237/?type=1

 

Ennyi jó hír után, azt hittük, hogy nem lehet rossz… Tévedtünk.. Most jön csak a legrosszabb, amit még rémálmunkban sem képzeltünk volna, hogy megtörténhet..

 

Kaptunk egy telefont, hogy egy kutya, láncra verve, az életéért küzdve sír/bőg. Azonnal útra keltünk. A látvány, ami fogadott minket, és a szag, az leírhatatlan! Nagy nehezen, de sikerült elhoznunk őt onnan, és rohantunk is vele a klinikára, ahol az orvos se látott még ennyire borzalmas, bizarr dolgot, amit ezzel az állattal műveltek.. Azonnal a műtőbe került, ám, nem volt egy rövidnek mondható műtét…

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1657937661101930.1073742266.1570592906503073&type=3

 

Úton a mentéshez, az út szélén, figyelmesek lettünk, egy rémült, kullanccsal teli kutyusra, aki a megmentőjére várt. Szerencsére meg is lelte, és már jól van az ideiglenes befogadójánál. De ott sem maradhat sokáig, így mihamarabb befogadót kell keresnünk neki!

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1658181074410922.1073742267.1570592906503073&type=3

Május 9. /Szombat/

A héten, még jó pár Mancsos kutyusunk talált szerető gazdira, akik üzenik, nagyon boldogok. A „kis” Denver is végre szerető gazdihoz került, és Lucy is! Boldogságot nekik!

https://www.facebook.com/kezamancsert.egyesulet/timeline/story?ut=43&wstart=0&wend=1433141999&hash=2093032102413547032&pagefilter=3

 


Praclinak a műtétét délben sikerült befejezni, hisz, a kutyus, és az orvos se bírta este már! De a műtét sikeres volt, eltávolították a nyakába benőtt összes láncot!

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1657937661101930.1073742266.1570592906503073&type=1

 Május 10 /Vasárnap/

Ám a hétnek még nem volt vége, de a legjobb hír ezen a napon érkezett! Sok kutyusunknak sikerült szerető, gondoskodó gazdikra lelniük. Igaz, hogy nem itt a közelben, hanem egyenesen Németországban! Minden kutyus épségben megérkezett, csak Bogika kapott egy kisebb sokkot, de ezt már orvosolták is, és ő is jól van!

https://www.facebook.com/adrienne.kramer.9/media_set?set=a.725179414270792.1073742511.100003362195209&type=1&pnref=story

Örökbefogadó nap!

Gyere el, és ments meg egy életet! ♥

Ismét örökbefogadó napot tartunk 2015.05.16.-án, azaz szombaton.
Várunk mindenkit sok szeretettel egy Örökbefogadó Napra, a Nagy TESCO parkolójába!
Fogadj örökbe kis, közepes vagy nagy kutyát. De ha nem áll módodban örökbe fogadni, segítsd munkánkat pénzbeli adománnyal, hogy a kutyáink orvosi ellátása zökkenőmentes legyen, vagy kutyatáppal, nyakörvekkel, pórázokkal, konzervekkel, stb..

Az örökbefogadás feltétele: 2000 Ft + szerződés. Mi cserébe csak annyit kérünk, hogy törődj és szeresd a kutyát, néha felkeresünk, hogy hogy érzi magát, képeket, illetve kisebb beszámolókat kérünk tőled!

Amennyiben örökbefogadási szándékkal érkezel hozzánk, akkor kérünk, hogy leendő társadnak, hozz nyakörvet, és pórázt! 

BÁRMILYEN ADOMÁNY SOKAT SZÁMÍT! ♥

 

 

süti beállítások módosítása